Hírek
A kosárlabda jövője
<<< Vissza
2009-09-24
A KOSÁRLABDA JÖVŐJE
Csáki Pétert a kosárlabda szakosztály vezetőjét kérdeztük, hogy az elvárásokhoz képest milyen eredménnyel zárták az elmúlt szezont?
Az előzetes tervekhez képest nagyon jól sikerült befejeznünk az NBI/B-s bajnokságot, mivel ez elvárt biztos bentmaradást magasan túlszárnyaltuk. Csoportunkban a 7. helyet értük el, így felkerültünk az országos 24-es főtáblára, ahol végül a 13. helyen végeztünk.
Elterjedt a hír, hogy nem indultok az idei bajnokságban, mi ebből az igazság?
Nagyon nehéz volt ebben a válságos időszakban szponzorokat találni, nagy nehezen, de sikerült. Külön kiemelném a Kozármislenyi Önkormányzatot, és névadónkat a Ceragem -et. Természetesen nagyon nagy segítséget jelent, hogy a sportcsarnokban minden hétköznap 1,5 órát edzhetünk. Voltak azonban más nehézségeink is, mivel a Sportegyesületen belül volt egy olyan szakosztály, aki szerette volna, ha megszűnik a kosárlabda, mert szerintük a kosárlabdának Kozármislenyben nincs jövője. Én azonban úgy gondolom, hogy a mögöttünk levő pár év, a befektetett munka és az előttünk levő szezon azt fogja igazolni, hogy igenis van jövője ennek a sportágnak városunkban is.
Milyen változások történtek a csapaton belül?
Történtek változások, mivel 5 meghatározó játékos távozott, helyükre U20-as korosztályos válogatott játékosok érkeztek, illetve Veszprémből az NB I-es Hidi Tamás, akinek pontátlaga az elmúlt idényben 20-22 volt meccsenként, továbbá a PVSK-ból is érkezett 2 játékos. Edzőnk továbbra is Zalay Zoltán maradt.
Milyen elvárással indultok neki a bajnokságnak?
Csoportunkban az 1-4. hely valamelyikét szeretnénk megszerezni, az országos főtáblán pedig a legjobb 8 közé szeretnénk kerülni. Merész tervek, de úgy érezzük, hogy ezzel a játékosállománnyal sikerülni fog.
Mi a helyzet az utánpótlás tekintetében?
Az NB I/B- s részvételünk maga után vonja, hogy egy U20-as kerettel és 4 korosztályos csapattal kell rendelkeznünk. Az U20-asok közvetlenül a nagy csapat mérkőzései előtt játszanak, ők egyébként is közösen edzenek. A 4 korosztályos csapatot a PVSK-val történt egyezséggel tudjuk biztosítani. Ezen kívül az idén először a városi bajnokságba is benevezzük az utánpótlás csapatunkat, akik 80 %-ban Kozármislenyiek, a többiek pedig a környező falvak lakói. Őket is és az U20-as csapatot is Kaltenecker András edzi.
Mikor kezdődik a bajnokság?
Az első mérkőzés október 9-én Sopronban lesz, azzal a Sopronnal játszunk, akik tavaly megnyerték az országos főtáblát, de nem vállalták a magasabb osztályt.
Sok sikert!
Köszönöm.
(CSEVEGŐ 2009-09-24)
